|
|
|
|

|
|
Home
|
|
II. Eagles Cup beszámoló |
|
Written by Békássy Csaba
|
|
vasárnap, 25 szeptember 2011 |
|
II. „Eagles Cup” Gyermek, Ifjúsági és FelnÅ‘tt Nemzetközi ITF Taekwon-do Bajnokság,
2011. szeptember 17-18. ÜllÅ‘
Beszámoló

2011 szeptemberének közepén ismét a szép és modern ÜllÅ‘i Városi Sportcsarnok adott otthont a második alkalommal megrendezésre kerülÅ‘ „Eagles Cup” nemzetközi ITF Taekwon-do kupaversenynek. A tavaly hagyományteremtÅ‘ céllal elindított verseny immár két naposra bÅ‘vült, valamint az ifjúsági és felnÅ‘tt korcsoportok mellett a 14 év alattiak is kipróbálhatták magukat a versenyévad elején. Szintén újdonság volt, hogy idén már nem csak egyéni számokban, hanem csapat formagyakorlatban és csapat küzdelemben is elindulhattak a versenyzÅ‘k, így színesítve a versenyt.
Idén 3 országból, 19 klubból összesen 200 versenyzÅ‘ nevezett, ami komoly növekedés tavalyhoz képest, így bízvást remélhetjük, hogy évrÅ‘l évre több versenyzÅ‘ tartja majd érdemesnek megjelenni ezen a színvonalas kupaversenyen.
Az elsÅ‘ napon a gyermekek formagyakorlat és küzdelmi kategóriái, valamint az ifjúságiak és felnÅ‘ttek formagyakorlat kategóriái zajlottak, míg vasárnap küzdöttek a „nagyok” egyéniben és csapatban egyaránt.
A versenyen tiszteletét tette Harmat László VIII. danos nagymester, a magyar ITF Taekwon-do megalapítója, Simon Róbert, a Basacolors Kft tulajdonosa/ügyvezetÅ‘ igazgatója, Szabó József, a Pro-Test Consulting Kft. ügyvezetÅ‘ igazgatója valamint Szvák István, a Pro-Test Consulting Kft. igazgatója.
A pontösszesítések szerinti legeredményesebb versenyzÅ‘k és klubok:
• Legeredményesebb gyermek lány: Demeter-Szatmári Beáta – Hatvani TKD Klub
• Legeredményesebb gyermek fiú: Kocsis-Tóth Richárd – Sasok SE
• Legeredményesebb ifjúsági lány: Molnár Barbara – Buday TKD Klub
• Legeredményesebb ifjúsági fiú: Kocó Benjámin – Sasok SE
• Legeredményesebb felnÅ‘tt nÅ‘: Bécsi Nikolett – Veszprém
• Legeredményesebb felnÅ‘tt férfi: Tóth József – Buday TKD Klub
Herbák Tamás – Sasok SE
Csapatok összesített pontversenye:
1. Sasok SE
2. Tápió-Monor TKD
3. Buday TKD klub
A szervezÅ‘ Sasok Sportegyesület nevében ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a résztvevÅ‘ versenyzÅ‘knek, edzÅ‘iknek, szurkolóiknak, támogatóinknak, valamint végül, de nem utolsósorban pedig a saját csapatunknak és a háttérmunka oroszlán (vagyis Sas :D) részét vállaló szülÅ‘i gárdánknak!
Reméljük, jövÅ‘re újra találkozunk, és még nagyobb létszámmal, még magasabb színvonalon versenyzünk majd együtt.
A verseny teljes eredménylistái letölthetÅ‘k az alábbi linkekrÅ‘l:
II Eagles Cup 2011 pattern results 279.54 Kb
II Eagles Cup 2011 sparring results 286.40 Kb
vagy a verseny saját honlapjáról:
http://www.eaglescup.eu/
Videók a versenyrÅ‘l:
http://www.youtube.com/user/SasokTKD
Taekwon-do-s üdvözlettel,
Szalay Gábor és Békássy Csaba
Sasok SE
|
|
Last Updated ( vasárnap, 25 szeptember 2011 )
|
|
|
Written by Békássy Csaba
|
|
vasárnap, 25 szeptember 2011 |
|
Report
II. „Eagles Cup” Children, Junior and Senior International ITF Taekwon-do Championships
ÜllÅ‘, Hungary, 17-18/09/2011
At the middle of September of 2011 the beautiful and modern City Sports Hall of ÜllÅ‘ hosted the event of the second „Eagles Cup” International ITF Taekwon-do Championships again. The championship that we established to start a new tradition was now two days long. We had categories for children besides the junior and senior categories. Moreover this year there were team categories also, like team pattern and team sparring.
This year we had 200 competitors from 19 clubs of 3 countries. It is a really huge increasing comparing to last year so we are positively hope that we will have more and more competitors year by year taking part in this high level competition
On the first day there were children pattern and sparring and junior and senior pattern categories, while on the second day there were individual and team sparring for the „bigger ones”.
We have the honor to welcome Mr. László Harmat, VIIIth degree, the founder of the Hungarian ITF Taekwon-do; Mr. Róbert Simon, the owner of Basacolors Kft, Mr. József Szabó and Mr. István Szvák, directors of Pro-Test Consulting Kft.
The best competitors and clubs in according to the summary of all the scores:
• Best children girl: Beáta Demeter-Szatmári– Hatvani TKD Club
• Best children boy: Richárd Kocsis-Tóth– Sasok Sport Club
• Best junior female: Barbara Molnár– Buday TKD Club
• Best junior male: Benjámin Kocó– Sasok Sport Club
• Best senior female: Nikolett Bécsi– Veszprém
• Best senior male: József Tóth– Buday TKD Club
Tamás Herbák– Sasok Sport Club
Best team sin according to the summary of all the scores:
1. Sasok Sport Club
2. Tápió-Monor TKD Club
3. Buday TKD Club
In the name of the organizer Sasok Sport Club, we would like to warmly thank all of the competitors, coaches, supporters, sponsors for their participation. At last but not least we would like to thank our own team and the „back office”, our team of parents who provided all the background of this competition.
We hope that we will meet next year with more competitors and on a higher level.
The list of the winners could be downloaded by clicking the links below:
II Eagles Cup 2011 pattern results 279.54 Kb
II Eagles Cup 2011 sparring results 286.40 Kb
or from the own site of the competition:
http://www.eaglescup.eu/
You can check some videos about the championship:
http://www.youtube.com/user/SasokTKD
Yours in Taekwon-do,
Gábor Szalay & Csaba Békássy
Sasok Sport Club
|
|
Last Updated ( vasárnap, 25 szeptember 2011 )
|
|
|
Written by Békássy Csaba
|
|
szombat, 02 július 2011 |
|

Kedves ÉrdeklÅ‘dÅ‘k, Mesterek és Tanítványok!
Ezúton is meghívjuk Önöket/Titeket a II. Eagles Cup Nemzetközi ITF Taekwon-do Kupaversenyre, melyet 2011. szeptember 17-18-án rendezünk az ÜllÅ‘i Sportcsarnokban.
Az alábbi linkekrÅ‘l letölthetÅ‘k a versenykiírást és a hotel információkat tartalmazó fájlok, valamint a jelentkezési lap Excel formátumban.
II Eagles Cup 2011 versenykiiras 279.80 Kb
Airport Hotel information HU 157.27 Kb
II Eagles Cup 2011 Nevezesi lap 113.50 Kb
Amennyiben bármilyen kérdésetek van, keressetek minket az alábbi elérhetÅ‘ségeinken.
http://www.facebook.com/pages/Sasok-Sportcentrum/188541138840
eaglescup2011 [@] gmail.com
Eredményes felkészülést kívánvunk, és várunk szeretettel minden versenyzÅ‘t, szurkolót és érdeklÅ‘dÅ‘t!
Szalay Gábor V. dan és Békássy Csaba IV. dan
SASOK Sport Club
----------------------------------------
Dear Masters, Instructors, Competitors!
We have the honour to invite you and your competitors to the II. Eagles Cup International Taekwon-do Championships in ÜllÅ‘, Hungary.
You can find below the Invitation and the Hotel information files for the Championship which will be arranged on the 17-18th September 2011.
II Eagles Cup 2011 invitation 296.42 Kb
Airport Hotel information EN 101.59 Kb
II Eagles Cup 2011 leaflet EN 725.42 Kb
NEW!
Application and accomodation files are also available!
II Eagles Cup 2011 Competition application form 114.00 Kb
II Eagles Cup 2011 accommodation form 165.50 Kb
Accommodation reservation deadline: 4th September 2011.
Competition registration deadline: 11. September 2011. 24:00
Contact persons (English): Csaba BÉKÁSSY (IV. degree), +36-20-349-3822
If you have any questions please do not hesitate to contact us by telephone, e-mail or through our Facebook site or website:
http://www.facebook.com/pages/Sasok-Sportcentrum/188541138840
eaglescup2011 [@] gmail.com
WISHING YOU ALL THE BEST AND WAITING FOR YOU IN HUNGARY IN SEPTEMBER!
Gábor Szalay V. degree & Csaba Békássy IV. degree
SASOK Sport Club
|
|
Last Updated ( vasárnap, 25 szeptember 2011 )
|
|
|
IX. Nemzetek Kupája - Hatvan |
|
Written by Békássy Csaba
|
|
hétfõ, 16 május 2011 |
|

2011. május 14-én, a Hatvani TKD Klub rendezésében 24 versenyzÅ‘vel, valamint számos lelkes szülÅ‘vel és kísérÅ‘vel részt vettünk a XI. Nemzetek Kupáján, ahol gyermek, serdülÅ‘ és ifjúsági versenyzõink formagyakorlat és küzdelmi kategóriákban 4 arany, 6 ezüst és 6 bronzérmet szereztek! Ennek a kiváló teljesítménynek köszönhetõen pedig elhozhattuk a csapat összesítés harmadik helyéért járó kupát is!!! :-)
Gratulálunk minden érmesnek és azoknak is, akik most nem szereztek érmes helyet, mivel mindenkire nagyon büszkék vagyunk! Szépen dolgoztatok, csak így tovább!!!
Külön szeretném kiemelni Tomi és Gabi mester tanítványait, akiknek elsÅ‘/második versenyük volt ez, és sokszor igen tapasztalt versenyzÅ‘kkel vették fel a kesztyűt (szó szerint), és akik méltósággal viselték a vereséget is, azzal a jelmondattal: "Legközelebb még jobban odatesszük magunkat!".
Külön köszönet a csapatnak és a szülÅ‘knek a szurkolásért és az összetartásért, rég voltunk ilyen jó hangulatú versenyen.
Hajrá SASOK!
|
|
Last Updated ( szombat, 02 július 2011 )
|
|
Read more...
|
|
|
Written by Békássy Csaba
|
|
hétfõ, 03 január 2011 |
|
Kedves Sasok, SzülÅ‘k, ÉrdeklÅ‘dÅ‘k!
Eljött a hónapok óta várva-várt alkalom, mikor végre megírhatjuk:
ÚJRA SAJÁT TEREMBEN EDZHETÜNK, 2011. JANUÁR 4-ÉN ÚJRA NYIT A SASFÉSZEK!
Továbbra is KÅ‘bányán, jól megközelíthetÅ‘ helyen várjuk minden kedves régi és új tanítványunkat egy igazán családias, barátságos harcművész edzÅ‘teremben, ahol immár levegÅ‘, fény és tér is elegendÅ‘ áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy szárnyaló Sasokat neveljünk! :-)
Az Új Sasfészek címe:
1106 Budapest, Fehér út 10.
A volt Finommechanikai Művek területén, a 66-os épületben, a Deutschplast Kft műhelye felett találtunk új otthonra.
Itt láthattok néhány képet a beköltözés utáni estérÅ‘l:-)
A hír folytatása a Tovább feliratra kattintva érhetÅ‘ el.
|
|
Last Updated ( hétfõ, 16 május 2011 )
|
|
Read more...
|
|
| |
|
Statistics
Visitors: 1356288
|